A HVG 2018. október 19-n megjelent iskolai rangsora szerint a kompetenciamérések, érettségi vizsgaeredmények és továbbtanulási adatok alapján az ország legjobb szakgimnáziuma vagyunk.

Újságcikk   TV-riport

A+ A A-

Rólunk írták

Tartalomjegyzék

kisalfold

Tablókat gyűjt a Jedlik

munkatársunktól
2007.12.02. 17:35

domonkos_laszloGyőr - Már több mint kétszáz végzős osztályának tablója látható a győri internetes oldalán, de még nem teljes a gyűjtemény. Várják a régebben végzettek jelentkezését, akiknek megvan a tablójukról készült fénykép.

A tablók egy helyen megjelentetésének ötlete már régen megszületett. Először a frissen végzettekét tettük fel honlapunkra, a www.jedlik.eu internetes címre, aztán folyamatosan bővítettük a gyűjteményt - mondta el lapunknak a középiskola igazgatója, Domonkos László és hozzátette: jelenleg kétszázhárom tabló látható weboldalukon. Akik szeretnék azokat megtekinteni, az említett címen az "Öregdiák-kereső" feliratra kell kattintaniuk. A kiválasztott tablón ráközelíthetnek egy-egy portréra is, elolvashatják az osztálytársak neveit.

Százhét éves fennállása óta persze kétszáznál jóval több osztály végzett ebben az iskolában. Folyamatosan dolgozzák fel az intézmény épületében még megtalálható tablókat. Néhány azonban már egyáltalán nincs meg, mert elveszett, ezért várják azok jelentkezését, akik nem találják meg osztályuk képét a Jedlik honlapján, de az arról készült fotó még megvan nekik. Jelentkezhetnek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Az igazgató arról is szólt, hogy ha külföldiek járnak náluk, például német látogatók, mindig megcsodálják a folyosókon a sok régebben végzett diák fotóit, mert náluk nincs ilyen hagyomány.

Úgy véli, hogy ennek a szép tradíciónak a továbbfejlesztésével, internetes megjelenítésével még többet segíthetnek abban, hogy a barátok újra egymásra találjanak, hogy az iskola évtizedekig összekösse a régi osztálytársakat. Elmondta, hogy a náluk tartott osztálytalálkozókon mindig nagy méretben kivetítik az évtizedek után újra összegyűlők tablóját, annak, aki épp mesél arról, mi lett vele, kivetítik a hajdani arcképét, régi fotóját. A Jedlik így is igyekszik tradícióit őrizni, jelenlegi és régebbi tanulóinak összetartását erősíteni.

Nemrégiben például az igazgató a legidősebb még élő volt jedlikest kereste fel, a kilencvenhét éves Horváth József pedig szívesen mesélt diákéveiről. A beszélgetésről készült felvételt megnézhetik a mostani tanulók is.


Várják azok jelentkezését, akik nem találják meg osztályuk képét a Jedlik honlapján, de az arról készült fotó még megvan nekik. Jelentkezhetnek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Generátor alapítvány Jedlik 1%

Generátor Alapítvány 

Adószám: 18535143-1-08

Köszönjük támogatását!

 

Hírek, információk

Érettségi utáni képzések (nappali tagozat)

A Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma felvételt hirdet nappali tagozatos érettségi utáni képzéseire.

 

Tovább -->

 

Felnőttoktatás a Jedlikben!

2019 szeptemberi indulás. Ingyenes (államilag támogatott) szakképzés – esti tagozat a következő feltételekkel lehet részt venni...

Tovább -->

kreta feher login

jedlikinfo

Következő események

A 2019-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2023-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,
2024-BAN SZAKMAI VÉGZETTSÉGET SZEREZNEK

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2019. augusztus 20. Kedd
István, Vajk
ALKOTMÁNY ÜNNEPE
'A Nap kel 05:51-kor,
nyugszik 19:57-kor.
Holnap
Sámuel, Hajna
napja lesz.

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.