A HVG 2018. október 19-n megjelent iskolai rangsora szerint a kompetenciamérések, érettségi vizsgaeredmények és továbbtanulási adatok alapján az ország legjobb szakgimnáziuma vagyunk.

Újságcikk   TV-riport

A+ A A-

Rólunk írták

Tartalomjegyzék

kisalfold

Pénziránytű diákoknak

kisalfold.hu
2010.04.26. 12:19
 

Virtuálisan kapott egymillió forinttal gazdálkodtak, hazai és külföldi részvényeket eladtak, vettek képzeletben a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola diákjai az elmúlt féléves időszakban egy pénzintézet által meghirdetett tőzsdejátékon.

Az intézmény több mint 20, háromtagú csapata közül az egyiknek sikerült jelentősen megnövelnie a képzeletben kapott összeget, így a 2. helyet szerezte meg a versenyen. Gödri Dániel, Mészáros Máté és Erdős Richárd ezért 300 ezer forintos jutalmon osztozhat és ezenfelül 300 ezer forintot nyert iskolájának.

A Jedlik a ˝Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért˝ nevű szervezet pénzügyi oktatási programjához is csatlakozott, így olyan gépészetet, informatikát tanuló diákjai is pénzügyi képzésben részesülnek, akiknek az órarendjében egyébként nem lenne közgazdaságtan. A pénzügyi alapismeretekre Domonkos László igazgató szerint egy technikusnak is szüksége lesz – magánéletében, munkájában is –, mert nemcsak a gyártással, hanem az eladással, a céggazdálkodással is foglalkoznia kell valószínűleg az élesedő piaci versenyben.

Az alapítvány programja keretében pénzügyet tanulóknak hirdetett versenyben internetes teszteket kellett kitölteni és egy hónapos tőzsdejátékban kellett szintén virtuális egymillió forinttal, magyar értékpapírokkal gazdálkodni. Az iskola 7 csapata közül a legjobb eredményt Borbély Benedek, Németh Bence, Szabó András és Ézsöl Krisztián érte el, csapatuk a 4. lett. Így 75 ezer forintot nyertek a diákok.
Tóth László tanár elmondta: más közgazdaságtannal összefüggő versenyeken is részt vettek a jedlikesek, a jelenlegi tanévben diákjaik egyharmadát megmozgatták a vetélkedők, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy gyakorlati hasznát lássák ismereteiknek.

 
Generátor alapítvány Jedlik 1%

Generátor Alapítvány 

Adószám: 18535143-1-08

Köszönjük támogatását!

 

Hírek, információk

új iskolai tanulói e-mail címek

Kedves Tanulók!
Az iskola digitális tanrendre állt át a mai nap. Iskolánk esetében ez a Google Classroom szolgáltatását jelenti. A belépéshez minden tanuló az iskolánkban saját iskolai email címet kap.
A Te iskolai email címed a vezeteknev.keresztnev@students.jedlik.eu cím lesz. A kezdeti jelszót az osztályfőnöködtől kapod meg. Bejelentkezni a gmail.com felületen tudsz.
Azok számára akiknek a neve népszerű, az iskolai AD-beli sorszám kapcsolódik az email cím végére.
Kérlek mielőbb jelentkezz be! Próbáld ki! Nézd meg milyen tantárgyakat látsz! Jelezz a kottra.richard@jedlik.eu-n ha bármi gond van!

Érettségi utáni képzések (nappali tagozat)

A Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma felvételt hirdet nappali tagozatos érettségi utáni képzéseire.

 

Tovább -->

 

Felnőttoktatás a Jedlikben!

Ingyenes (államilag támogatott) szakképzés – esti tagozat a következő feltételekkel lehet részt venni...

Tovább -->

kreta feher login

jedlikinfo

jsi logo

Következő események

OLET logo

Kedves Étkezők!

Áprilisi ebéd befizetés:
 2020.03.10.  7.30-15.00
 2020.03.17.  7.30-15.00

Menza:8.495,- (18 napra)
Kollégium:16.545,- (18 napra)
Kérem, a befizetési összegnek megfelelő címletű pénzzel fizessen, vagy pontos összeget hozzon.

Minden az étkezéssel kapcsolatos információ: 

http://www.gek.hu/index.php/elelmezes

Menza

A 2020-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2025-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2020. március 29. Vasárnap
Auguszta
A Nap kel 06:31-kor,
nyugszik 19:18-kor.
Holnap
Zalán
napja lesz.

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.