A+ A A-

Nyugdíjas kollégák

Tartalomjegyzék

Szücs Gábor

Önéletrajz


szucs_gaborSzücs Gábornak hívnak. Abdán születtem 1950-ben. Általános iskolai tanulmányaimat is itt végeztem. Középiskolába Győrbe a Bercsényi Miklós Szakközépiskolába jártam, ahol géplakatos szakmát szereztem. Érettségi után a győri Vízmű-és Fürdő Vállalatnál helyezkedtem el a szakmámban. 1974-ben felvételiztem a Bánki Donát Műszaki Főiskola győri kihelyezett szakára, ahol 1978-ban végeztem általános gépész üzemmérnökként.

Ebben az évben munkahelyet váltottam, a győri ÁFÉSZ-nál lettem műszaki vezető. 1972-ben megnősültem, 1973-ban lányunk, majd 1978-ban fiunk született. 1985-ig Győrben laktunk, majd építkeztünk Abdán, ahol azóta is élünk. 1986-ban új munkahelyre mentem dolgozni, a győri 400-as sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskolába szakoktatónak.

1989-ben volt egy pályázat műszaki tanár munkakörbe a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában, amit megpályáztam, elnyertem és itt dolgoztam 2010-ig, nyugállományba vonulásomig. A 21 év alatt tanítottam fémipari alapokat, szerelést, mérést, technológiát, hegesztést, gépészetet, minőségbiztosítást, hidraulikát, karbantartást, CNC alapokat. 1995-ben elvégeztem a műszaki tanári szakot a Bánki Donát Műszaki Főiskolán.

A 21 év alatt három munkaközösségnek voltam a vezetője. Ezek a munkaközösségek a következők voltak: 1990-től 1995-ig a kézi forgácsoló, 2002-től 2005-ig a mérés, irányítástechnika, 2009-től a 2010. évi nyugdíjba vonulásomig a korszerű forgácsolás munkaközösség.

Részese voltam a hidraulika tantárgy iskolánkban történő bevezetésének, labor kialakításának, fejlesztésének, amihez egy pályázat útján 20 millió forintot nyertünk. 2007-ben megkaptam a tanácsosi címet, amit nyugdíjazásomkor vontak vissza. Ekkor megkaptam a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Jelenleg nyugdíjas óraadóként tevékenykedem.

Szücs Gábornak

Hírek, információk

Felvételi előkészítő

Iskolánkban:

  • Kedd: 14:00 - 15:40 matematika
  • Hétfő: 15:00 – 16:40 magyar
119639196 2062879120511365 9179332450084474799 o A Győri Szakképzési Centrum a középfokú felvételi eljárás keretében szervezett központi írásbeli
felvételi vizsgára felkészítő foglalkozásokat szervez nyolcadik osztályos diákok részére. A felkészítő foglalkozásokon való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A REGISZTRÁCIÓS
ADATLAP https://forms.gle/aBKJYdLZsAk6Noho6 címen érhető el. Felhívjuk a figyelmet, hogy csak a
hiánytalanul kitöltött regisztrációs adatlapot áll módunkban figyelembe venni a jelentkezés
sorrendjének megállapításánál, hiánypótlásra nincs lehetőség. A regisztráció során kért adatokat
kizárólag a felvételi felkészítő foglalkozások megszervezéséhez kapcsolódóan kezeljük, harmadik
félnek tovább nem adjuk, és a felkészítés zárása után nyilvántartásunkból töröljük. Azon nyolcadik ...

Bővebben

Étkezés megrendelés októberre

2020. szeptember 14. (hétfő) 07.30 – 15.00
Pótbefizetés: 2020. szeptember 21. (hétfő) 07.30 – 15.00

 

16 napra

REV: 14.570,- Ft (988,-ft/nap)

REV 50 %-os: 7.285,- Ft (494,-ft/nap)

E: 7.550,- Ft (472,-ft/nap)

E 50 %-os: 3.775,- Ft (236,-ft/nap)


Kérem, a befizetési összegnek megfelelő címletű pénzzel fizessen, vagy pontos összeget hozzon. Folyamatosan van mód banki inkasszós (csoportos beszedés) fizetésre váltani.
Étkezés lemondás: munkanapokon 08.30-ig – központi tel: 20/553-18-20 és 96/510-680 ill. mail: lemondas@gek.hu (fontos az étkező iskolája/osztálya)
Aznapra szóló lemondást nem áll módunkban elfogadni.      
GMK Győr honlapja: http://www.gek.hu

 

 

Bővebben

Felnőttoktatás a Jedlikben!

Esti tagozatos képzéseink 2020/2021-es tanév szeptemberi indulással:

  • Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
  • Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus
  • Gépész technikus (CAD-CAM szakirány)
  • Gépgyártás-technológiai technikus
  • Gépi és CNC forgácsoló
  • CNC-programozó
  • CNC-programozó (1 éves tantágyi beszámítással)

Tovább -->

Bővebben
Generátor alapítvány Jedlik 1%

Generátor Alapítvány 

Adószám: 18535143-1-08

Köszönjük támogatását!

 

kreta feher login

jedlikinfo

jsi logo

Következő események

OLET logo

A 2020-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2025-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2020. szeptember 21. Hétfő
Máté, Mirella
A Nap kel 06:35-kor,
nyugszik 18:51-kor.
Holnap
Móric
napja lesz.

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

A HVG 2018. október 19-n megjelent iskolai rangsora szerint a kompetenciamérések, érettségi vizsgaeredmények és továbbtanulási adatok alapján az ország legjobb szakgimnáziuma vagyunk.

Újságcikk

TV-riport

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.