A+ A A-

Nyugdíjas kollégák

Tartalomjegyzék

Finta Zoltán

Múltidézés – a Szerszámgépgyártól a festővászonig

Szeretnék visszaemlékezni életem eddig eltelt részére, különös tekintettel a Jedlikben eltöltött időszakra.

A középiskolát a székesfehérvári Gépipari Technikumban végeztem 1954-ben, érettségi elnököm az országos hírű sportrepülő-tervező: Rubik Ernő volt.

Egy év munka után a katonaság következett (1955-57). Mivel főnökeimnek a forradalom után a cégtől távozniuk kellett, úgy éreztem, célszerű nekem is munkahelyet váltanom, hiszen a hozzájuk való kötődésemet mindenki ismerte. Ekkor kerültem Győrbe, a Szerszámgépgyárba szerszámszerkesztőnek (1957-72).

1960-ban megnősültem, majd esti-levelező tagozaton elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán a gyártástechnológia szakot (1965-1970). Ezt követően megbíztak a Technológia Ellenőrzési Osztály vezetésével.

Valójában az egyetem utolsó éveitől már sokat meditáltunk barátommal, Nagy Péterrel, hogy milyen jó lenne fiatalokkal dolgozni, talán tanítani. Az 1970-ben Pálinkás László igazgatótól kaptam egy lehetőséget az esti tagozaton. Nagyon tetszett.

Miután a munkámmal meg voltak elégedve, alkalmazást nyertem a Jedlikben. 1972. január 16-ával a gyárban felmondtam, és ezzel elkezdődött iskolai pályafutásom (1972-1995). Ekkor már Nagy Péter és Czéhmester Tibor is ott voltak. Ettől kezdve úgy neveztek bennünket: a TRIUMVIRÁTUS.

Mindhárman a gyakorlati életből érkeztünk, talán nem sértő, ha azt mondom, hogy ezzel friss vér került a rendszerbe. Szilágyi Ferenc igazgató bízott bennünk, nem avatkozott be munkánkba.

Az első évek talán nehezebbek voltak, mert válogatás nélkül gépészeti és technológiai jellegű tantárgyakat kellett tanítani, mondván: a jó technológia széleskörű ismereteket igényel (gépszerkezettan, anyagismeret, ellenőrzés, rajz stb.). Ezt a felfogást a szakfelügyelet esetenként kifogásolta ugyan, de éppen a kemény munkáért el is ismerték azt. Kikérték, majd elfogadták véleményemet, megbíztak különféle verseny- és vizsgafeladatok összeállításával. Nevemhez kötődtek az NC- CNC technológia első lépései, de ebben a továbbiakban nem vettem részt.

Jól megértettük egymást a később érkezett kollégákkal is (Hajdu Elemér, Kóbor József …). Ők is az iparból jöttek. Ennek előnyeit abból lehetett érezni, hogy a tanulmányi versenyekre való felkészítések remekül sikerültek. Sok kiváló helyezést értek el tanítványaink.

Jó kapcsolatom volt a diákokkal, bár meg kell mondanom, a szigorú tanárok közé soroltak. Igyekeztem becsületesen dolgozni, de meg is követeltem a munkát. Mindezt talán az igazolta legjobban, hogy amikor az egyetemre járók meg-meglátogattak bennünket, nem egyszer mondták: „a metallográfia vizsgára való felkészüléshez nagy segítséget adott a tanár úr középiskolában leadott anyaga”.

Később megbíztak a technológiai munkaközösség vezetésével. Ez sok elfoglaltságot jelentett, hiszen az évek során többször változott a képzési cél (pl. szakmunkásképzés, gépszerkesztőképzés, gépipari-számítástechnika képzés stb.). Ezek előkészítésében mindig részt vettem.

Természetesnek tartottam, hogy évente osztályfőnök legyek. Gyakran ütemeztünk be tananyaghoz kötődő üzemlátogatást. Az érettségi szünetben 2, illetve 3 nap kirándultunk azzal a céllal, hogy a diákok megismerjék Magyarország különböző tájait. Közben üzemlátogatást is becsempésztünk, például megnéztük a dunaújvárosi nagyolvasztót, a hengerművet. Ezeken a kirándulásokon mindig volt idő arra, hogy a gyerekek megnyíljanak, jó kapcsolat alakuljon ki tanár és diák, illetve a tanulók között. A jó osztályszellemhez segítettek a klubdélutánok, a különféle versenyek.

A munkaidő sokszor reggel 8-tól estig tartott. Délután szakköri foglalkozások (versenyekre való felkészítés, CNC szakkör, fotószakkör stb.), majd tanítás az esti tagozaton. Ezek közül talán a fotószakkör volt a legkedvesebb számomra. Már középiskolás korom óta hódoltam ennek a hobbinak. Fényképeztünk, laboráltunk, és az ezekhez tartozó tevékenységekkel foglalkoztunk. Országosan meghirdetett fotókiállítást is szerveztünk, amelyen rendszerint a neves Markó Ödön, a győri fotóklub elnöke volt a zsüri elnöke . Kiemelkedő eredményt Ponty Viktor tanuló ért el, aki jelenleg a Jedlikben tanár. Ezeken a foglalkozásokon a tanulók szórakozva tanultak, fényképeztek iskolai rendezvényeken, különféle oktatási segédanyagokat készítettek.

1995-ben mentem nyugdíjba, de 2005-ig még néhány órában kaptam lehetőséget tanításra a Jedlikben, illetve a Széchenyi István Egyetem gépészmérnök asszisztens képzésének Jedlikbe kihelyezett tagozatán.

A nyugdíjas évek ezek után kezdődtek. Engem, aki szerettem aktívan tevékenykedni, nem elégített ki igazán a kerti, illetve a ház körüli munka. Ettől kezdve feleségemmel többet utaztunk, ahol sokat fényképeztem, kiállításokra jártunk. Ezek a programok felkeltették érdeklődésemet a festészet iránt. 2006-tól kezdtem akvarellel, majd akrillal, ma pedig már leginkább olajjal dolgozom. Az első években csak kedvtelésből festegettem , később pedig festőművész ismerősöm, barátom tanácsára a kiállítás gondolatával is foglalkoztam

2009 júniusában volt az első nyilvános bemutatkozásom az iskola tanévzáróján, ami számomra külön öröm és megtiszteltetés volt. A következő megmérettetésre 2010 februárjában a szabadhegyi József Attila Művelődési Ház galériájában került sor. A tervek szerint 2011 tavaszán a győr- ménfőcsanaki Bezerédj kastély galériájában mutathatom be az újabb alkotásaimat.

Finta Zoltán

okl. gépészmérnök

Hírek, információk

Felvételi előkészítő

Iskolánkban:

  • Kedd: 14:00 - 15:40 matematika
  • Hétfő: 15:00 – 16:40 magyar
119639196 2062879120511365 9179332450084474799 o A Győri Szakképzési Centrum a középfokú felvételi eljárás keretében szervezett központi írásbeli
felvételi vizsgára felkészítő foglalkozásokat szervez nyolcadik osztályos diákok részére. A felkészítő foglalkozásokon való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A REGISZTRÁCIÓS
ADATLAP https://forms.gle/aBKJYdLZsAk6Noho6 címen érhető el. Felhívjuk a figyelmet, hogy csak a
hiánytalanul kitöltött regisztrációs adatlapot áll módunkban figyelembe venni a jelentkezés
sorrendjének megállapításánál, hiánypótlásra nincs lehetőség. A regisztráció során kért adatokat
kizárólag a felvételi felkészítő foglalkozások megszervezéséhez kapcsolódóan kezeljük, harmadik
félnek tovább nem adjuk, és a felkészítés zárása után nyilvántartásunkból töröljük. Azon nyolcadik ...

Bővebben

Étkezés megrendelés októberre

2020. szeptember 14. (hétfő) 07.30 – 15.00
Pótbefizetés: 2020. szeptember 21. (hétfő) 07.30 – 15.00

 

16 napra

REV: 14.570,- Ft (988,-ft/nap)

REV 50 %-os: 7.285,- Ft (494,-ft/nap)

E: 7.550,- Ft (472,-ft/nap)

E 50 %-os: 3.775,- Ft (236,-ft/nap)


Kérem, a befizetési összegnek megfelelő címletű pénzzel fizessen, vagy pontos összeget hozzon. Folyamatosan van mód banki inkasszós (csoportos beszedés) fizetésre váltani.
Étkezés lemondás: munkanapokon 08.30-ig – központi tel: 20/553-18-20 és 96/510-680 ill. mail: lemondas@gek.hu (fontos az étkező iskolája/osztálya)
Aznapra szóló lemondást nem áll módunkban elfogadni.      
GMK Győr honlapja: http://www.gek.hu

 

 

Bővebben

Felnőttoktatás a Jedlikben!

Esti tagozatos képzéseink 2020/2021-es tanév szeptemberi indulással:

  • Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
  • Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus
  • Gépész technikus (CAD-CAM szakirány)
  • Gépgyártás-technológiai technikus
  • Gépi és CNC forgácsoló
  • CNC-programozó
  • CNC-programozó (1 éves tantágyi beszámítással)

Tovább -->

Bővebben
Generátor alapítvány Jedlik 1%

Generátor Alapítvány 

Adószám: 18535143-1-08

Köszönjük támogatását!

 

kreta feher login

jedlikinfo

jsi logo

Következő események

OLET logo

A 2020-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2025-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2020. szeptember 23. Szerda
Tekla, Lina
A Nap kel 06:38-kor,
nyugszik 18:47-kor.
Holnap
Gellért, Mercédesz
napja lesz.

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

A HVG 2018. október 19-n megjelent iskolai rangsora szerint a kompetenciamérések, érettségi vizsgaeredmények és továbbtanulási adatok alapján az ország legjobb szakgimnáziuma vagyunk.

Újságcikk

TV-riport

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.