A+ A A-

Írók költők az iskoláról és a városról

Tartalomjegyzék

 

Amikor a kenyérkereső szerkesztőségi munkám közti néhány rövid szabadnap engedi, odaülök a szövegszerkesztő elé vagy a kedvenc díványomra (nem kell túlozni, egy van!), s- beleképzelve magam abba, hogy író vagyok - folytatom az elkezdett regényt, avagy más, kikívánkozó gondolatokat vetek papírra, miként most is, hogy közeleg az a határidő, amit a gépiparis jubileumi évkönyv szerkesztői szabtak - gondolom - minden felkértnek.

Valamit erről a beleképzeltségről (vigyázat: nem beképzeltség, éppenhogy nem az!)… Valószínűleg ez a beleképzeltség mozgatott egész életemben: megírni magamat, s azokat, akik körülöttem feltűntek. Először - gyerekként - tulajdonképpen (akkor még nem ismert kifejezéssel) a becsvágy motoszkálhatott bennem: az írás által olyan embernek lenni, akire figyelnek, akit elismernek. Szóval, az a nyamvadt kis dicsőség hiányzott a cingár fiúcskának, aki nagy szerencsével születésekor átvészelte a Győrt ért jókora világháborús bombázásokat, a pályaudvar, a Vagongyár letarolását.

Csak azóta meghalt régi gépiparis tanárok tudhatták (ők is csak a végzésem előtt nem sokkal, amikor bejelentettem: bölcsészkarra mennék), hogy kamasz koromban dehogy is a gépiparba készültem én. Gimnáziumba, mert - Babits, Tóth Árpád példája lebegett előttem. Szülői kívánság volt a műszaki pálya, meg nem valósult apai vágyak rámvetülése, meg a mérnökké lett bátyám példájának követtetése.

Makacs fiú lévén, csak kényszerűségből s időlegesen mentem bele az apai választásba. Így, aki azt reméli, hogy a gépiparis évekről mint idilli időszakról tudok beszélni, azt eleve ki kell ábrándítanom: Jól tanultam, mert nem akartam szüleimnek külön bosszúságot, ha már feszültségnek ott volt nekik az én makacs és különös vágyakozásom a filozopteri lét iránt. Szóval "kakukkfióka" voltam én a gépipariban (1958-1962 között, hogy a tényeknek is adjunk helyet), aki ült az első emeleti osztályteremben, a Szent István (akkor Tanácsköztársaság útra) merőleges kis utca fölött, szemben az általános iskola épülete, az ablak mellett egy díszfasor lombja tavasszal már ott hajbókolt, s a nyílván pattanásos arcú kamasz kinézett a tetők fölötti kék égre, s elképzelte, mi lesz vele tíz év (messzi időnek tűnt) múlva, húsz év múlva (akkor szinte beláthatatlan távlat), versei már meg-megjelentek a lapokon, helikoni meg más irodalmi pályázatokon hozott "dicsőséget" magának (talán az iskolának is).

Érdekes módon, arra a tetők feletti kékségbe tévedt el Kovács tanár úr tekintete is (magyart tanított, s a világháborúban megjárta a Don-kanyart), míg a felelő kint állt a katedra mellett (ma is ki kell menniük a felelőknek?), Kovács tanár úr szemüvege különös lézerfényben csillogott (egy szót sem hallottunk még lézerről), aztán hangtalan percek után visszafordult, észrevette a felelőt, aki egy szót sem szólt még, s azt mondta: "Jól van barátocskám, négyes!" Sokszor belegondoltam, vajon nem a Don-kanyarban jártak-e akkor is a gondolatai, mert aki azt átvészelte, annak nyílván az egy élete száz életet érhet. Szóval, ott, az utca magasában előre lehetett nyilallni az időben, elégtelent érezve, hogy itt senki sem sejti: az itt révedező, az I. B-től a IV. B-ig termete okán "Kismarafkó" a saját jövőjében lubickol, míg a többiek belefúlnak az anyagszerkezettanba, a futtatási színek rejtelmeibe, meg Ozora tanár úr gőzmozdonyaiba, amelyeket igaz, akkoriban vontak ki a forgalomból, de nekünk azért a kettősműködésű elv nyomatéki görbéit (lehet, hogy nem így hívták a szörnyeket?) "vágnunk kellett". Szóval, lehetne veretes szavakat mondani arról, mi mindenre tanított meg a gépipari (joggal!) később nevessé lett szakembereket - engem a szabadságra. Hogy az, amiről merünk álmodozni, becserkészhető, mint űrszondával a kozmosz, netán az univerzum különös fénytelepei. Csak legyen elég képzelőerő egy iskolai pad televésett asztallapjától elrugaszkodni, majd a fák lombjának biztatásától kísérve lendületet venni, leírni néhány kört és aztán irány a ….

 

Hírek, információk

Felvételi előkészítő

Iskolánkban:

  • Kedd: 14:00 - 15:40 matematika
  • Hétfő: 15:00 – 16:40 magyar
119639196 2062879120511365 9179332450084474799 o A Győri Szakképzési Centrum a középfokú felvételi eljárás keretében szervezett központi írásbeli
felvételi vizsgára felkészítő foglalkozásokat szervez nyolcadik osztályos diákok részére. A felkészítő foglalkozásokon való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A REGISZTRÁCIÓS
ADATLAP https://forms.gle/aBKJYdLZsAk6Noho6 címen érhető el. Felhívjuk a figyelmet, hogy csak a
hiánytalanul kitöltött regisztrációs adatlapot áll módunkban figyelembe venni a jelentkezés
sorrendjének megállapításánál, hiánypótlásra nincs lehetőség. A regisztráció során kért adatokat
kizárólag a felvételi felkészítő foglalkozások megszervezéséhez kapcsolódóan kezeljük, harmadik
félnek tovább nem adjuk, és a felkészítés zárása után nyilvántartásunkból töröljük. Azon nyolcadik ...

Bővebben

Étkezés megrendelés októberre

2020. szeptember 14. (hétfő) 07.30 – 15.00
Pótbefizetés: 2020. szeptember 21. (hétfő) 07.30 – 15.00

 

16 napra

REV: 14.570,- Ft (988,-ft/nap)

REV 50 %-os: 7.285,- Ft (494,-ft/nap)

E: 7.550,- Ft (472,-ft/nap)

E 50 %-os: 3.775,- Ft (236,-ft/nap)


Kérem, a befizetési összegnek megfelelő címletű pénzzel fizessen, vagy pontos összeget hozzon. Folyamatosan van mód banki inkasszós (csoportos beszedés) fizetésre váltani.
Étkezés lemondás: munkanapokon 08.30-ig – központi tel: 20/553-18-20 és 96/510-680 ill. mail: lemondas@gek.hu (fontos az étkező iskolája/osztálya)
Aznapra szóló lemondást nem áll módunkban elfogadni.      
GMK Győr honlapja: http://www.gek.hu

 

 

Bővebben

Felnőttoktatás a Jedlikben!

Esti tagozatos képzéseink 2020/2021-es tanév szeptemberi indulással:

  • Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
  • Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus
  • Gépész technikus (CAD-CAM szakirány)
  • Gépgyártás-technológiai technikus
  • Gépi és CNC forgácsoló
  • CNC-programozó
  • CNC-programozó (1 éves tantágyi beszámítással)

Tovább -->

Bővebben
Generátor alapítvány Jedlik 1%

Generátor Alapítvány 

Adószám: 18535143-1-08

Köszönjük támogatását!

 

kreta feher login

jedlikinfo

jsi logo

Következő események

OLET logo

A 2020-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2025-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2020. szeptember 19. Szombat
Vilhelmina, Dorián
A Nap kel 06:33-kor,
nyugszik 18:55-kor.
Holnap
Friderika
napja lesz.

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

A HVG 2018. október 19-n megjelent iskolai rangsora szerint a kompetenciamérések, érettségi vizsgaeredmények és továbbtanulási adatok alapján az ország legjobb szakgimnáziuma vagyunk.

Újságcikk

TV-riport

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.