Nyílt napok:

2017. november 14. (kedd) 15:00 óra

2017. november 16. (csütörtök) 15:00 óra

Gazdag programmal, az iskola bemutatásával várunk minden érdeklődőt!

A+ A A-

Tanárainkról

Tanáraink


Schima Bandi művészi pályafutása Pozsonyban indult. Az 1900-as évek elején segédművezetői állást kapott a fémipari szakiskolában. A m.kir. kereskedelemügyi miniszter 1918.december 31-én nevezte ki művezetővé.

A cseh megszállás után az intézet tanárai Magyarországra menekültek. Schima Bandit 1919. novemberében művezetőnek nevezte ki a miniszter a győri Fa- és Fémipari Szakiskolába. Lakása egy ideig a szakiskola egyik tantermében volt. 1927-ben nyugdíjazását kérte a kereskedelemügyi minisztertől : július hó 12-én mentették fel a szolgálat alól, és nyugállományba helyezték. Nyugdíjazása után önálló iparos lett, a Zombor utca 40-46. szám alatt rendezte be műhelyét. Ma az utca az ő nevét viseli.

37Schima András, 1892-ben Orosházán született. A vasmívesség szeretetét lakatosmester apja műhelyében szívta magába. 1896-ban szülei beíratták az aradi Fémipari Szakiskolába. Másodikas növendékként az intézet tervpályázatán első díjat nyert "Toldi Miklós" jeligéjű munkájával, melyben egy négyszögnek díszítéssel való kitöltését oldotta meg. Apja nehéz anyagi helyzetére hivatkozva ki akarta venni az iskolából, de az igazgató ösztöndíjhoz juttatta. A szakiskola befejezését követően rövid ideig az aradi gépgyárban dolgozott, majd elnyerve az Aradi Kereskedelmi és Iparkamara ösztöndíját, Berlinbe utazott és egy ottani lakatosműhelyben dolgozott, de közben a berlini Iparművészeti Főiskolának is a hallgatója volt. 1905-ben kitűnő minősítéssel kapott diplomát. Hazatérte után lett a pozsonyi fémipari szakiskola oktatója.

Schima Bandi Pozsonyban élénk közösségi életet élt. Tagja volt az 1913-ban alapított Függetlenségi és 48-as Kossuth Lajos Körnek. Feleségével közreműködött a március 15-i ünnepélyeken, kiállításokon és egyéb rendezvényeken. Pozsonyi működése alatt öt kiváló művét alkotta meg.

II. Vilmos német császárnak 1915 elején egy díszfokost készített. A fokos ezüstözött acél; a nyele ébenfa, ezüst és vörösréz magyar motívumokkal berakva. A fejen jelképek és feliratok között magyar és német címer foglal helyet.

1915 márciusában elkészítette az V. Mohamed török szultánnak felajánlott koszorút.

1915 májusában fogott hozzá egy grandiózus mű, a "Kárpáti őrség" megalkotásához. A művész így írja le munkáját: "A magyar honvédség vitézségének és az ország védőpajzsának, a Kárpátoknak művészi apotheózisa." A mű színes plasztikával vegyes fém és nemes anyagokból: tölgyfából készült, díszes állványon elhelyezett hármas kép, csiszolt üveglapok között. A mozgalmas, hadsereget is felvonultató és fegyvertechnikai fejlődést is bemutató mű méreteiben is impozáns! Hossza 180, szélessége 95 cm, súlya kb. hat mázsa.

1916-ban készült el a "Győzelmi relief ", melyet II. Ferdinánd bolgár cárnak küldött el. Az uralkodó az ajándékot elfogadta, és várnai kastélyában helyezte el.

38A felsoroltaknál sokkal emberibb és maradandóbb ötödik jeles munkája: Hazánk virágai és gyümölcsei. A mű minden egyes virágát és gyümölcsét a természeti megfigyelés után kovácsolta ki, majd tűzben hegesztette össze. A 3,5 méter hosszú, 3 mázsa súlyú mestermű Magyarország gazdag flórájának virágait, gyümölcseit tökéletes harmóniában mutatja be. A kompozíciót szalagok és füzérek fogják össze.

Győrben önállósága után érett iparművésszé, ekkor teljesedett és bontakozott ki tehetsége: vált ismert fémművessé. Egyformán engedelmeskedett kezének a rideg vas és a nemes fém. Az Est napilap ösztöndíjával 1928. május 28-án indult el vastag naplójával, sok reménnyel a 12 heti tanulmányútra. Első állomás München volt, majd Nürnberg és Berlin következett. További útja: Lipcse, Frankfurt és minden művész vágya: Párizs. Járta a múzeumokat és a kiállításokat és rajzolt. Ahol csak megfordult, tanulmányozta a népművészetet.

1932-ben az IPOK országos kiállításán aranykoszorús mesteri címet ért el, nem sokkal előtte tette le a mestervizsgát Tolnay Imre aranykoszorús mérlegkészítő mesternél. 1935-ben az Olasz Kézműipari Központ 5000 lírás tanulmányi ösztöndíjat írt ki. 40 pályázó közül a nyertes Schima Bandi volt. Tanulmányútját 1936. április 3-án kezdte meg. Első útja Velencébe vezetett, majd Firenze, Róma, Nápoly, Pádua, Palermó következett. Múzeumok kincseit rajzolta és híres mesterek műhelyeit látogatta. Négyhónapos ösztöndíját megtoldották 2000 lírával. Június 12-én fogadta az olasz miniszterelnök: a 20 perces kihallgatás alatt átadta ajándékát, a műhelyben készült egy méter hosszú, 12 kg súlyú ökör szarvából készült díszkürtöt.

Nagy támogatóra talált az egyházban. Csodával tölti el az ember szép után vágyódó lelkét a győri székesegyház részére készült úrmutatója: a hegykői plébániatemplom modern- és a csornai istenháza románkori áldoztató kelyhe; a szárföldi templom magyaros cibóriuma és misézőkelyhe; a Rákocziánum és Pálffyánum által magrendelt gótikus szentségtartó; rajta az intézményalapító Szechenyi György püspöknek és az országnak a címere; a kármelita- és a kapuvári templom tulajdonában lévő cibórium; a gyárvárosi egyházközösség áldoztató kelyhe és úrmutatója ; Haász István tábori püspök ezüst pásztorbotja; a kocsi plébániatemplom 150 éves restaurált monstranciája.

Schima Bandi készítette 1938-ban a győri Bazilika külső bronzkapuját XVI. Lajos stílusában. A belső is az ő munkája, mely barokk jegyet visel. A vasművesség csúcspontja látható a nádorvárosi evangélikus templomban, egy 18,5 kg vasbugából, hasított technikával kovácsolt szenvedő Krisztus. A korpuszt egyetlen darabból kovácsolta, 406 szor tette tűzbe, egy-egy melegítésnek 20-25 perc volt az ideje. A munka egyfolytában harminc napig tartott két segítővel. Városkép szempontjából fontos műve az "Aranyhajó" és a "Rigófészek" cégér.

1958-ban a Győri Napok kiállításán nagy sikert aratott műveivel. A Budapesti Filmstúdió három napon keresztül dokumentumfilmet készített róla és munkáiról. Közvetlen halála előtt fejezte be "hattyúdalát", az Eszterházy Kastély csillárját. 1959 elején betegség támadta meg, Budapesten megoperálták, tüdőgyulladást kapott, és 1959. április 9-én meghalt. A győri köztemetőben díszsírhelyen nyugszik.

Veszprémi György
az iskola volt tanulója (1950-54)


Horváth István tanár úr, sokak Pista bácsija idézi fel az 1930-as évek Fa- és Fémipari Szakiskoláját.

1928-tól 1931-ig voltam az iskola tanulója. Akkor még hároméves volt a képzés.

Hogyan kerültem az iskolába?

Az 1. sz. polgáriba jártam, az itt volt az iskola mellett (ma Radnóti Miklós Általános Iskola). Az udvaron láttam a fémes diákok szünetbeli játszását. Sok diák ismerősöm volt, így tudtam tőlük, hogy mit tanulnak elméletben és gyakorlatban.

Nyári szünetben mindig elmentem dolgozni, legtöbbször olyan helyet választottam, ahol vasas munkák folytak. Így határoztam el, hogy a fémipariba iratkozom be. Nem bántam meg.

A gépiparista napjai akkor a következő módon alakultak.

  • elmélet 8-12-ig
  • szünet 12-14-ig
  • gyakorlat 14-18-ig.
39 Iskolai kirándulás 1931-ben
40 Futballcsapat az 1960-as években

Szombaton délelőtt is délután is gyakorlat volt. Az órák időtartama 60 perc volt.

Havonta egyszer délutáni önképzőkörön vettünk részt.

Ugyancsak havonta egyszer egy egész napos kirándulás volt menetgyakorlattal.

Szívesen gondolok tanáraimra; Ozora Ferencre, Hanzély Gyulára, Tolnai Bélára és a többiekre.
Hegedüs oktató úr egyik alkalommal egy munkadarab elkészítését akarta bemutatni, de nem sikerült neki. Ekkor azt mondta: így nem szabad csinálni. Ezután bemutatta, hogy kell jól megcsinálni.

Szikora oktató úr gép és mérőműszerek ismertetésénél figyelmeztetett bennünket, hogy mit nem szabad kölcsönadni: pl. órát, gukkert és asszonyt.

Az iskola megfelelt terveimnek, felkészített az életre elméletben és gyakorlatban. Akkori iskolámnak köszönhetem, hogy 17 évi munka után, mint gyakorlati oktató visszakerültem az iskolához.

Szerettem tanítani. Szórakozásom a kerékpározás és a futball volt.

Büszke voltam arra, hogy a fémipariban végeztem. Jedlikre pedig azért voltam büszke, mert a Jedlikről elnevezett iskola tantestületének tagja lehettem.


(Kisalföld, 1999. február 2.)

Várady LajosAmikor diákjai megismerték az ötvenes-hatvanas években, kevesen sejtették, hogy a tanár úr nemcsak tanít és nevel, hanem alkot is. Ennek két oka volt: a tanítványok csak a pedagógust láthatták benne. A művész ifjú szívek előtt rejtőzködött. Feledni való, de felejthetetlen időkben megkapta a bélyeget Várady Lajos tanár úr, azt mondták rá: "narodnyik", népieskedő.

Pedig csak annyit tett, hogy megörökítette a Hortobágy időtlen figuráit. Ott született ugyanis, Nádudvaron, amelyet sosem feledett. Igyekezett híres szülőföldje, a puszta iránti hűségét nyilvánossá tenni. Szobrokat, képeket hagyott ott annak dacára, hogy majdnem négy évtizedig Győrött tanított, dolgozott. De nemcsak ifjúkori gyökereit ápolta nagy lélekkel, hanem művésztársait és tanítványait is segítette. Igen, tanítványait, akikből kétfélét ismert: egyikbe az ábrázoló geometria és a műszaki rajz alapjait kellett plántálnia, a másikban a művészi tehetség szikráit kellett fellobbantania. Tisztelet a tanár úrnak: nem egy tehetséget indított szép pályára. Eközben rajzolt, festett, szobrokat és érméket készített.

Nem feledhetjük, hogy nagy élmények őrzője volt. Római ösztöndíjjal, európai és amerikai tanulmányutakkal büszkélkedhetett. Együtt dolgozott Tóth Imrével Itáliában, aki később Amerigo Totként vált világhíressé. Várady tanár úr szeretetre méltó személyiségként tudását tanítványainak adta. Megérte, hogy Győr Szent László-díjjal ismerje el fáradozásainak hozadékát.

Tisztelői bízhatnak, hogy a kis mester naggyá válhat azok körében, akik tőle kapták a művészet és emberség pontos, hibátlan mércéit. Nyolcvannyolcadik évében eltávozott közülünk. Végleg. Szelídítheti immár kunfajta szilaj véreit az égi rónákon.

Varga Lajos


A Pőcze család évszázada

Az iskola száz éve alatt a Pőcze család négy generációja tanult a Gépipariban; megélte, végigélte az iskola történetét. Pőcze tanár urat - a diákok így szólították - kérdeztem a kötődésekről, életéről, munkájáról.

- Kérlek, mutasd be a család és az iskola "kapcsolatrendszerét".

Pőcze László- Való igaz, családunk egy évszázada az iskolához tartozik. A sorban az első Pőcze Ferenc, édesapám. 1908-tól 1912-ig volt az iskola diákja, 1923-tól nyugdíjazásáig, 1961-ig művezető vagyis gyakorlati oktató.

- A második generációt én képviselem. Itt tanult két fiam. Attila Ausztráliában technikus, dr. Pőcze László 1965-69 között volt az iskola diákja. Kiváló rajzkészsége volt. Egyetemi tanulmányai során önálló kiállítást is szervezett festményeiből a Nehézipari Műszaki Egyetem Üvegtermében. László fiam gyermeke, Tamás is az iskola padjait koptatta, tehát a család negyedik generációját is szolgálta a Jedlik. A köztudatban csak így emlegetik az iskolát. Én még ma is szolgálom; nyugdíjasként intézem évek óta a tankönyvügyek és az érettségi vizsgák adminisztratív munkáját.

- Miért volt ilyen nagy bizalma a családnak az iskola iránt?

- Édesapám 12 gyermekes családban született. Kitűnt kézügyességével. A kézügyesség gyakorlatilag öröklendő tulajdonság volt a családban. Az ipar gyors fejlődése a városban lehetőséget adott, hogy a műszaki pályák vonzzák a fiatalokat. Az ipari ismeretek tudománnyá változtak, a főiskolák, egyetemek megnyíltak a továbbtanulásra vágyó fiatalok előtt. A másik ok: a bizalom. Az iskola mindig magas szinten működött. A szülők tudták, hogy gyermekük magas szakmai képzésben és jó nevelésben részesül.

- Tanár úr, sok évet dolgoztál itt. Miként alakult az iskola és a te kapcsolatod? Miként vált életformává a jedlikes tanárság?

- Az iskolához való vonzódásom már diákkoromban kialakult. Itt erősödött meg bennem az a belső szükséglet, hogy tudásomat a tanulóknak mindenkor átadjam. 1947. június 30-án vettem át kinevezésemet, s ettől kezdve folyamatosan, 1979. szeptember 1-jéig itt dolgoztam. Betegség miatt kértem nyugdíjazásomat. Felgyógyulásom után az iskola igazgatósága visszahívott, s nyugdíjasként 1993 nyaráig tanítottam. Mint utaltam rá, kapcsolatom az iskolával azóta sem szakadt meg. Tehát több mint 50 éve szolgálom a magyar iparoktatás e kiemelkedő intézményét. Munkakörök tekintetében eléggé változatos a kép. 1947-ben főművezetőnek neveztek ki, 1954. június 30-án műszaki igazgatóhelyettes lettem, 1960-ban az igazgatói munkakört bízták rám.

Életem nagyon szép időszaka volt ez: sok jelentkező volt iskolánkba, és nagyszerű versenyeredményeket hoztak tanulóink. Váratlan betegség s bizonyos "átszervezés" után megváltam igazgatói beosztásomtól, 1964-ben műszaki igazgatóhelyettes lettem. Időközben megszerveztem a Műszaki Főiskola győri kihelyezett tagozatát, melynek 1962-ben tagozatvezetője, később tanszékvezető tanára lettem.

- Örülök, hogy a Gépipari Technikum tantestülete és igazgatósága ajánlata sikerrel járt, és 1955-ben iskolánk újra felvehette Jedlik Ányos nevét. Iskolánk népszerűsége is növekedett általa, de ennél lényegesebb az, hogy az ő személye, tudományos munkásságának megismerése segítette iskolánk alapvető célkitűzéseinek megvalósítását, a kiművelt emberfők nevelését. Nemcsak a fizika tantárgy ad lehetőséget a neves tudós életművének megismerésére, hanem a műszaki tárgyak közül az elektrotechnika is.

- Foglald össze pedagógia ars poeticádat!

Egy mondatban nem tudom megfogalmazni, mire törekedtem, mit tartottam fontosnak. Pontokba szedve foglalom össze:

  • Fontos a személyes példamutatás: magatartásban, öltözködésben, a napi feladatok pontos elvégzésében. Ezeket az erényeket a tanítási órákon is betartottam és tanítványaimmal is betartattam.
  • A tanterem legyen minden vonatkozásban a tanítás és a nevelés műhelye. Természetes volt részemről magammal szemben az a követelmény, hogy a legfelkészültebben lépjek be az osztályba. A tanulókat következetesen foglalkoztatni kell, mozgásteret kell adni ahhoz, hogy együtt éljenek az óra anyagával, a tanárral, és felszabadultan fejtsék ki tudásukat, saját kombinációs készségüket a tantárgy adta logikai összefüggésekben.
  • A házi feladat szükségességét már diákkoromban is fontosnak tartottam, hiszen az otthoni gyakorlás fontos eszköze. Természetesen ellenőrzése sem maradhat el.
  • A tanulók munkáját, felkészültségét rendszeresen ellenőriztem. Ha egy-egy anyagrész nehézséget okozott a tanulóknak, akkor közös munkával készültünk, gyakoroltunk. Példaként említem a szakrajzot. Mind a négy évfolyamban, az előírt tananyagnak megfelelően saját magamnak is elkészítettem az összes rajzot, és feljegyeztem, melyek azok a kritikus részek, amelyek problémát okozhatnak. E gyűjteményemet Szentváry Miksa, volt igazgató, országos szakfelügyelő az ország összes technikumába eljuttatta követendő mintának.
  • Fontos, hogy a tanár alkalmazkodjék a tanításban az adott osztály értelmi szintjéhez, de egyes tanulói személyiségekhez is.
  • A dolgozatokat az osztály nyilvánossága előtt elemeztük mindig, mégpedig az írást követő órán. Minden tanulói tevékenységet jegyeztem, s a szülőknek tudomására hoztam. Kulcskérdés a tanításban a szülőkkel való kapcsolattartás.

Sorolhatnék még néhány gyakorlati programot: pl. rendszeres ismétlés, az érettségi, képesítő tételek kidolgozása, a rendszeres osztályzás, értékelés, stb., de az interjú túl hosszúra sikerülne.

Fontos az önképzés, a tapasztalatcsere. A KGM szakmai tárgyi munkaértekezletein rendszeres előadó voltam. A fiatal pedagógusoknak példatárat állítottam össze; tehát nemcsak tanítottam, hanem alkotómunkámmal segítettem a szakmai képzést.

- Említetted, hogy az érettségi vizsgák, a továbbtanulók eredményei, a tanítványok helytállása a munkában visszaigazolták munkád hasznosságát. Milyennek látod a ma diákjait?

- Természetemnél fogva mindig diákpárti voltam. Ezt alátámasztja az is, hogy az ifjúság által néhány éven át készített toplistán a második helyet foglaltam el rendszerint. A diákok szigorú tanárnak tartottak, de bebizonyosodott, hogy a tanulók az igényességet, a tudatosságot, a határozottságot nagyra értékelik.

- A ma diákja? Fejlődésük természetes szükséglet, s fogékonyak az újra. A változást jól szemlélteti a következő: matematikai vagy mechanikai feladatok megoldásánál a század elején csupán numerikus módszereket alkalmaztak, majd a század közepén a logarléc volt az egyik támaszuk, ezt követte a számológép, majd - napjainkban - a számítógép. Az eszközváltás felgyorsult, ahogy az élet is.
A ma diákja ugyanúgy érzékeny a korszerűre, mint a korábbi. Különbség talán az, hogy gyors eredményekre törekszik. A hosszantartó, aprólékos megoldásokat az új technikára bízza. Néha türelmetlen. Bízom jövőt formáló erejében.

Kedves Tanár Úr! Terveztem még néhány kérdést, de annyira részletesen szóltál, hogy eltekinthetek tőlük. Nagy családodnak élete, szorgalma; tanári munkád válasz valamennyi feltehető kérdésre: a tehetség kibontakoztatása, a szorgalmas tanulás, a következetes munka a siker feltételei.

Az interjút készítette: Baksa Péter


Először 1950-ben kerültem kapcsolatba a "gépipari"-val. Mint a Révai Miklós Gimnázium Diákszövetségének sportvezetője és röplabdása, tárgyaltam a gépiparistákkal, szerveztem a röplabdamérkőzéseket. Az ekkor a már jóhírű együttestől, a megyei középiskolai bajnokcsapattól, amelyben Csendes, Joó, Kalász, stb. játszottak, nagyon kikaptunk.

Farnady ErnőGimnáziumi érettségim után a Vagongyárban hegesztő átképzősként a gépiparisták tanítottak meg hegeszteni. Hegesztettem a darukat, az ágyútalpakat a sztahanovisták árnyékában.

A miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem elvégzése után egy évig maradtam "álprofi" sportolóként. A Miskolci VSE röplabdaegyüttesével az NB I ezüstérmes sportolója lettem. Közben a "pedagógiával" is megismerkedtem - a selyemréti középiskolai diákotthon félállású nevelőtanáraként is tevékenykedtem.

1958 nyarán hazajöttem Győrbe. A Jedlik Ányos Gépipari Technikum igazgatója augusztustól műszaki tanárként alkalmazott. Harmadik osztályosokat (köztük a későbbi, mai igazgatót, Nagy Pétert és Orbán Attilát) és másodikosokat (köztük a későbbi, mai műhelyfőnököt, dr. Újvári Miklóst) kezdtem el oktatni a műszaki tantárgyakra.

Ez időben a nappali tagozatos gépészeken kívül az esti és a levelező tagozaton gépész, villamos és öntő képzés is folyt. Gergelyi Kornél igazgató "ifjú titánként" tartott számon, és egy év után 13 tantárgyat osztott rám (köztük villamos technológiát, tüzeléstant, öntészetet). Sok olyan tanuló járt az esti, levelező tagozatra, akik szakmájuknak már mesterei voltak, de a háború megakadályozta, hogy tanulmányaikat befejezzék. Az öntőkkel Budapestre mentünk egyszer tanulmányi kirándulásra. Első este az Erzsébet szállóból lejőve elkezdett csöpörögni az eső. Az esernyőkért valakinek fel kellet volna menni. Az ilyenkor szokásos megoldás: a legfiatalabb menjen fel - felmentem az esernyőkért.

A győri röplabdások örültek hazajövetelemnek. Felkértek az NB I-es Győri Dózsa férfi röplabdaszakosztálya edzőjének és egyúttal játékosának is. Több évtizedig játszottam még, és még több évtizedig edzettem a dózsás röplabdásokat.

Schaub Sándor testnevelő kollégám azonnal hozzám irányította az iskola röplabdásait. Ettől kezdve 33 éven át vezettem az iskola röplabdaszakosztályát, edzettem a fiúkat, leányokat. Ezen idő alatt alig volt olyan év, hogy az iskola csapata ne nyerte volna meg megyénk röplabdabajnokságát. A fiúkkal (persze időben más-más csapattal) az országos középiskolai bajnokságok (később Diákolimpia) során bejártuk az országot. Békéscsabán, Kazincbarcikán, Kecskeméten, Budapesten és sok más városban sikeresen szerepeltünk.

Szinte az egész országgal megismertettük a győri Jedlik Ányos Gépipari Technikum nevét.

Sok jó játékos pályafutása indult el a gépipariból. Érdekesség, hogy a hatvanas években a Miskolci Egyetem NB II-es röplabdacsapata kezdő hatosának játékosai győri gépiparisták voltak: Molnár László, Tóth Nándor, Tunner István, Gubicza László, Kraffel Károly, Szabados Oszkár. A mostani megyei röplabdaszövetség elnöke (Molnár László), az NB II-es csapatok edzői (Tullner János, Gubicza László), valamint az iskola röplabda vezetője (Szabados Oszkár) is a gépipariban kezdett el és tanult meg röplabdázni.

Persze ekkor is a foci volt az első sportág az iskolában. Nemcsak a diákok, de a tanárok is hódoltak a labdarúgásnak. Városi eseménynek számított az évente megrendezett egy-egy Révai-Jedlik találkozó. Ezeken a mérkőzéseken mintegy ezer néző (tanulók) biztatta a focistákat (a tanárokat).

Egyik mérkőzésről, amelyet a régi DAC pályán játszottunk, a KISALFÖLD így számolt be: "... Az első félidő gól nélkül telt el, de a II. félidőben a gépesek Farnady révén megszerezték a vezetést. Ezt az előnyt hamarosan kiegyenlítették a révaisták. A mérkőzés vége felé aztán a gépipariak Farnady újabb góljával győztesen vonultak le..."

Mint fiatal tanárt, az iskola ifjúsági szervezete tanácsadó tanárának neveztek ki. Az akkori időkre jellemző, hogy öcsémet, Lászlót, kitűnő bizonyítvánnyal elsőre nem vette fel elsősnek a városi tanács, mert apánk Londonban élt. Oda úgy került ki, hogy 1956-ban, mint a Szociáldemokrata Párt győri titkára Kéthly Annával Nyugaton maradt, disszidált. Gergelyi igazgatónak köszönhetően sikerült azért az akkori idők Győr városának legelső iskolájába, a gépipariba beiratkoznia. Érdekessége a dolognak, hogy öcsém a gépiparit kitűnően végezte el, és a moszkvai egyetemen (most már) folytathatta tanulmányait, ahol automatika szakon szerzett mérnöki oklevelet.

Visszatérve az oktatásra, a nevelésre. 1960-ban osztályfőnök lettem. Ezt követően már két osztályt volt szerencsém az elsőtől a képesítőig elkísérnem. Mint sportoló is örömömre szolgált, hogy mindhárom osztályom az olimpiák évében végzett. Szerettem az osztályfőnöki munkát, szerettem a tanulókat, és úgy érzem, ők is szerettek engem. Sok-sok kellemes és kellemetlen problémát megoldottunk, sokszor a szülőkkel is, közösen. Sok kellemes, együtt eltöltött napunk volt. Mindegyik osztályommal bejártuk az országot. Miskolcot, Dunaújvárost, Pécset, Budapestet, sok-sok helyet, Szlovákiát is felkerestük tanulmányi kirándulásaink során. Osztályfőnöki munkám legnagyobb elismerése talán az volt, hogy az akkori igazgató (Szilágyi Ferenc) és tanártársaim (Kovács József, Pálinkás László, Sántha János) fiaikat az én osztályomba osztatták be.

Osztályaim tanulói közül sokan mérnökök lettek. Büszke vagyok rájuk, amikor az érettségi találkozójukon beszámolnak arról, hogy a Paksi Atomerőmű főmérnökeként, a MOFÉM vezérigazgatójaként, külföldi cég vezérképviselőjeként, vagy egyéb tisztességes gépészként dolgoznak. Alig van egy-két olyan volt diákom, aki elhagyta volna a pályáját, aki nem gépészként dolgozik.

Osztályfőnöki munkám a tanácsadói munkámhoz is erősen kapcsolódott. Sok szakkört (fotó, modellező, vöröskereszt, ifjú gárda, országjáró, műszaki, stb.) szerveztem, ahol a tanulók érdeklődésüknek megfelelően tevékenykedhettek, tehetségüket fejleszthették. Sikerült (még a vallásos érzelmű) tanár kollégáimat is rávenni arra, hogy az iskola diákszervezetének munkáját segítsék. Persze mindenkit olyan feladatra kértem fel, amely szívéhez közel állt. Ozora Feri bácsit, aki valaha főcserkész volt, a természetjárás segítésére, Szlavonits Feri bácsit, aki a matematikát oktatta, a tervezésre, a könyvelésre, Csárics Edét a modellezésre, Kovács Józsi bácsit a fotózásra, stb. Az iskola elismertségét a hatvanas években jól jellemezte egy-egy ifjúsági nap.

Olyan próbázást vezettem be, hogy egy-egy állomáson adott témakörből kellett próbázni az összes tanulónak hatos, nyolcas csoportokban. Az állomások helyei: a megyei, a városi tanács, a rendőrség, a kiegészítő parancsnokság, a pártbizottságok, a sportpályák, a Bakony hegyei voltak. A megye, a város vezetői ilyen alkalmakkor szívesen segítettek nekünk. Persze, gyerekeik hozzánk jártak iskolába. Az ifjúsági szervezet segítéséért a KISZ aranykoszorús jelvényével tüntetett ki.

Mint műszaki iskola, a motorizáció érdekelt minden tanulót. Volt az iskolának egy régi Chrisler gépkocsija, amelyen gyakorolták a vezetést a reptéren.

Gépész öntudatunk várost megmozgató rendezvényei voltak a vidám ballagások. Lovaskocsival, az öreg Chrislerrel, Barlavits Ferenc kollégám favázas BMW-jével, traktorral, biciklivel, rollerral végigvonultunk rendőrök díszkíséretében a Tanácsköztársaság (ma Szent István) úton, a Baross úton, a Rába partján, miközben százak álltak a járdán, és tapsoltak nekünk. A hetvenes évek elején alig volt személygépkocsi az országban. Az elsők között én vettem egy Trabantot. A tanulók szinte kisorsolták egymás között, hogy mechanika órán ki, mikor mossa a "járgányt".

Gépkocsis történet a következő is. 1970-ben apám hozott egy aranyszínű Ford Cortina gépkocsit. Mivel Győrött akkor nyugati típusú gépkocsi alig volt, az iskola összes diákja magáénak érezte, büszke volt rá. Amikor az iskola épületét bővítették, az egyik téglát szállító teherautó az iskola túloldalán a park mellett parkoló (akkor még lehetett) kocsimat megnyomta, szinte az egész iskola kivonult, és majdnem meglincselték a sofőrt.

1963-tól "oktatási reform" bolygatta meg a szerintem is nagyon jó akkori magyar iskolarendszert. Elkezdődött iskolánkban a felsőfokú szaktechnikus képzés. Első úttörői az öntők voltak. Majd beindították a felsőfokú technikusképzést, amellyel egy időben a középfokú technikumokat, így a Jedliket is, szakközépiskolává alakították át. Az iskola épületében esti tagozaton Felsőfokú Gépipari Technikum kezdte el működését. A Kohó- és Gépipari Minisztérium felügyelete alá tartozó felsőfokú technikumba kineveztek docensnek, majd felsőfokú technikumi tanszékvezető tanárnak. Alig pár évfolyamon kezdtük el az oktatást, az újabb és újabb átszervezést követően kihelyezett tagozatunk működött Sopronban és Szombathelyen. Majd megszüntették a felsőfokú gépipari technikumokat, amelyeket a Budapesten létesített Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola kihelyezett tagozatává szerveztek. Ekkor kineveztek főiskolai docensnek. Szilágyi Ferenc, a Jedlik Ányos Szakközépiskola igazgatója, majd a Felsőfokú

Gépipari Technikum igazgatója lett a kihelyezett tagozat vezetője.

A felsőfokú technikum főállású oktatói zömében gépészmérnökök voltak: Kerecsényi József, Marafkó Imre, Ujvári Miklós, Pintér József, Gubicza László. Az esti tagozatos képzést a budapesti anyaiskola magához vette, így Győrött a levelező képzésre tértünk át az általános gépész és gyártástechnológia szakon. Mivel a gépipariban oktattunk, természetes volt, hogy sok technikus-tanár itt szerzett üzemmérnöki oklevelet (Pális Ferenc, Paár Ottó, Paróczi Gábor, Hegedűs Tibor, Orbán Attila, Mágl Mihály, Kéri Lajos, Sipos Jenő, Tóth Tihamér, Végh Kálmán), és sok jedlikes tanár segített az oktatásban (Nagy Péter, Barcsik Géza, Bubernik Attila, Czéhmester Tibor, dr. Kamarás Árpádné, Kiss Imre, Kóbor József).

Szilágyi Ferenc igazgatósága után a közép- és felsőfok vezetése különvált. A középfokú iskola igazgatójának Nagy Pétert, a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola tagozatvezetőjének engem neveztek ki. Beiskolázási területünk az egész ország volt. Ennek ellenére a létszám egyre csökkent, főállású oktatóink máshova mentek dolgozni, oktatni. A Jedlik Szakközépiskola bővülésével a Bánki konzultációs központja átment Révfaluba a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola épületébe. Hallgatói létszámunk kritikussá való csökkenése miatt a győri konzultációs központot 1991-ben megszüntették Ezt követően nyugdíjazásomig - két éven át - Budapestre jártam fel a főiskolára dolgozni, oktatni.

Húsz év alatt Győrött 1200 üzemmérnök szerzett főiskolai oklevelet a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola győri tagozatán.
A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola megszületésénél is bábáskodtam, mint félállású docens. Az első győri évfolyamon a vasútgépészeket oktattam. Dr. Hegedűs Gyula főigazgató felkérésére a járműgyártási szak teljes programjának kidolgozását vezettem. A szak beindításakor a "Képlékeny alakítás" c. tantárgyat oktattam, amelynek főiskolai tankönyvét elkészítettem, megírtam. Még ma is ebből a jegyzetből oktatják a Széchenyi Főiskolán a képlékeny alakítást.

Nyugdíjas éveimet éppen úgy kezdtem, mint oktatói pályafutásomat: felajánlotta a Jedlik Ányos iskola igazgatója, hogy néhány órában tanítsak. Ezt természetesen nagy örömmel vettem, s azóta újra a "gépipariban" oktatok. E mellett néhány órát adok a Széchenyi Főiskola gépészmérnöki karán, és a röplabdával sem szakítottam.

1960 óta a Győri Röplabda Szövetség elnöke, 1970 óta a megyei szövetség főtitkára, 1989 óta a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja és az NB II Liga elnöke vagyok. 1998-ban megjelent gondozásomban a "Győri röplabdázás 50 éve" című könyv.
Pályaválasztásom során nehezen tudtam dönteni. Szerettem az embereket, a tanítást, szerettem a sportot, és közel álltak hozzám a természettudományi ismeretek. Az élet kegyes volt hozzám. Mint gépész-, majd gazdasági mérnök a műszaki tudományok közelében dolgozhattam. Mint középiskolai tanár kb. 1500 diákot érettségiztettem, mint főiskolai docens mintegy kétezer mérnök hallgatót oktattam. Mint sportoló, még ma is röplabdázom. Edzőként több ezer fiatallal ismertettem meg, szerettettem meg a röplabda sportágat, és sportvezetőként az egész ország röplabdázásának irányításában is tevékenykedhetek.

Elismerésben sem volt hiányom. Több városi, megyei, miniszteri dicsérő, elismerő oklevelet kaptam, az oktatás, a sport érdemes és kiváló dolgozója címmel is kitüntettek. Legnagyobb elismerés számomra mégis az, ha tanítványaim boldogulnak, jól sportolnak, szépen élnek.

Farnady Ernő


Közismert mondás, hogy munkahelyünk második otthonunk. Közérzetünket sokszor apróságnak tűnő történések határozzák meg, amelyekből egy idő után hagyomány és emlék lesz. Iskolánk dolgozói több eseménynek részesei és résztvevői, amelyek élménnyé válnak, s amelyekre személyes beszélgetések során szívesen gondolunk vissza "emlékszel még arra, amikor… " - gondolatokkal.

44

25 éves hagyományunk a karácsony előtti évzáró összejövetel. Érzelmi tartalmát az ember természetes szeretetvágya adja, amelynek megnyilvánulása nem tárgyi ajándékban, hanem kölcsönös egymásra figyelésben, kellemes beszélgetésben nyilvánul meg. Év közben futó üdvözlésekre és munkánkkal kapcsolatos értekezésekre van mód, ezért a "fehér asztal" melletti oldott légkör és dalolás mindegyikünknek fontos.

Öröm látni visszalátogató nyugdíjasainkat, akikről kiderül, hogy több a tennivalójuk és kevesebb az idejük, mint aktív korukban.

Emlékezetesek Keszei Laci ünnepet idéző videofelvételei és zenei összeállításai. Igazgatónk rendszeresen úgy emlékezik értékelő beszédjében az elmúlt évre, mint az eddigi legjobbra. A felsorolt eredményeink tükrében valóban mondhatjuk, hogy soha rosszabbat!

A kirándulások alkalmat adnak hazánk szép tájainak és értékeinek felfedezésére. Jártunk Sopronban, Kőszegen, Szombathelyen, Székesfehérváron, Esztergomban, Pakson és sok más helyen.

Megismertük az Õrség fazekas és Pápa kékfestő hagyományait, a jeli és a kámi arborétum csodálatos növényzetét. Az "égiek" is kegyeikbe fogadtak bennünket, mert szép napos időben fürödhettünk a Velencei- és a Fertő tóban, valamint Bükön. Az indulás után percek alatt kiderül, hogy munkatársnőink a sütemény és a pogácsasütés tehetségei, a férfiak pedig pályatévesztett pincemesterek.

Megismételhetetlen Szerencse János dala ("Mikor mentem a borospince felé, még az üvegek is sírtak"), Mágl Misi, "Papa" borértékelése és nótázása, amelyek nélkül kevesebbek lennénk!

45 46

A farsangi bálok bizonyára mindegyikünk legemlékezetesebb iskolai "buli"-jai. Az est műsoráért évente más szakmai közösség volt felelős. A "humán"-osok humoros irodalmi összeállításai és tréfás vetélkedői emlékezetesek. A több helyről szervezett "Menyecske" tánc és énekegyüttes fellépése méltán keltette fel a nem létező szponzorok érdeklődését. A műhelyesek saját tanóráikat parodizáló összeállításain talán még tanulóinkat is irigyeltük, akik a gyakorlati tudás mellé oktatóik "beszólásait" is megkapták.

Az előző "produkciók" sorát folytatva említhetem a műszakiak nyitótáncát, az élen a Szerencse Laci - Nagy Péter párossal, a láb-szépségverseny sikerét, a "három-lábúak" balett bemutatóját és a Bécsi úti "lányok" elődjeinek felvonulását.

Éjfél táján a hangulat feldobására mindig bedobta Zábrádi Emi a "tyúkos" dalát és Pális Feri ( "a szegény szülők gyereke") a "Drótmacskát"! Az Orbán Attila - Nagy Péter énekes duó ma is sikerszám!

Finta Zoltán, Kóbor József, Szalai József


Hírek, információk

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS

2017.05.24

Tisztelt Jelentkező!

Bővebben...

Érettségi utáni képzések (nappali tagoza…

2017.02.23

A Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma...

Bővebben...

 

moodle
Jedlik Oktatási Portál

Következő események

A 2017-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2021-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,
2022-BAN SZAKMAI VÉGZETTSÉGET SZEREZNEK

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2017. november 23. Csütörtök
Kelemen, Klementina
A Nap kel 07:07-kor,
nyugszik 16:07-kor.
Holnap
Emma
napja lesz.

A 2017/2018-OS TANÉVBEN
A GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
INTÉZMÉNYEIBEN
INDÍTANI KÍVÁNT
INGYENES 
FELNŐTTOKTATÁSI
SZAKKÉPZÉSEK

Letöltés (.xlxs) -->

 

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. és II.
képzésre a 2017/2018. tanévben

Bővebben-->

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.