A+ A A-

Tanárainkról

Közismert mondás, hogy munkahelyünk második otthonunk. Közérzetünket sokszor apróságnak tűnő történések határozzák meg, amelyekből egy idő után hagyomány és emlék lesz. Iskolánk dolgozói több eseménynek részesei és résztvevői, amelyek élménnyé válnak, s amelyekre személyes beszélgetések során szívesen gondolunk vissza "emlékszel még arra, amikor… " - gondolatokkal.

44

25 éves hagyományunk a karácsony előtti évzáró összejövetel. Érzelmi tartalmát az ember természetes szeretetvágya adja, amelynek megnyilvánulása nem tárgyi ajándékban, hanem kölcsönös egymásra figyelésben, kellemes beszélgetésben nyilvánul meg. Év közben futó üdvözlésekre és munkánkkal kapcsolatos értekezésekre van mód, ezért a "fehér asztal" melletti oldott légkör és dalolás mindegyikünknek fontos.

Öröm látni visszalátogató nyugdíjasainkat, akikről kiderül, hogy több a tennivalójuk és kevesebb az idejük, mint aktív korukban.

Emlékezetesek Keszei Laci ünnepet idéző videofelvételei és zenei összeállításai. Igazgatónk rendszeresen úgy emlékezik értékelő beszédjében az elmúlt évre, mint az eddigi legjobbra. A felsorolt eredményeink tükrében valóban mondhatjuk, hogy soha rosszabbat!

A kirándulások alkalmat adnak hazánk szép tájainak és értékeinek felfedezésére. Jártunk Sopronban, Kőszegen, Szombathelyen, Székesfehérváron, Esztergomban, Pakson és sok más helyen.

Megismertük az Õrség fazekas és Pápa kékfestő hagyományait, a jeli és a kámi arborétum csodálatos növényzetét. Az "égiek" is kegyeikbe fogadtak bennünket, mert szép napos időben fürödhettünk a Velencei- és a Fertő tóban, valamint Bükön. Az indulás után percek alatt kiderül, hogy munkatársnőink a sütemény és a pogácsasütés tehetségei, a férfiak pedig pályatévesztett pincemesterek.

Megismételhetetlen Szerencse János dala ("Mikor mentem a borospince felé, még az üvegek is sírtak"), Mágl Misi, "Papa" borértékelése és nótázása, amelyek nélkül kevesebbek lennénk!

45 46

A farsangi bálok bizonyára mindegyikünk legemlékezetesebb iskolai "buli"-jai. Az est műsoráért évente más szakmai közösség volt felelős. A "humán"-osok humoros irodalmi összeállításai és tréfás vetélkedői emlékezetesek. A több helyről szervezett "Menyecske" tánc és énekegyüttes fellépése méltán keltette fel a nem létező szponzorok érdeklődését. A műhelyesek saját tanóráikat parodizáló összeállításain talán még tanulóinkat is irigyeltük, akik a gyakorlati tudás mellé oktatóik "beszólásait" is megkapták.

Az előző "produkciók" sorát folytatva említhetem a műszakiak nyitótáncát, az élen a Szerencse Laci - Nagy Péter párossal, a láb-szépségverseny sikerét, a "három-lábúak" balett bemutatóját és a Bécsi úti "lányok" elődjeinek felvonulását.

Éjfél táján a hangulat feldobására mindig bedobta Zábrádi Emi a "tyúkos" dalát és Pális Feri ( "a szegény szülők gyereke") a "Drótmacskát"! Az Orbán Attila - Nagy Péter énekes duó ma is sikerszám!

Finta Zoltán, Kóbor József, Szalai József


Generátor alapítvány Jedlik 1%

Generátor Alapítvány 

Adószám: 18535143-1-08

Köszönjük támogatását!

 

Hírek, információk

Érettségi utáni képzések (nappali tagozat)

A Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma felvételt hirdet nappali tagozatos érettségi utáni képzéseire.

Informatikai, vagy gépészet ágazati érettségivel rendelkezők számára meghirdetett szakokon olyan személy vehet részt, akinek az életkora 2018. december 31-ig nem több mint 21 év és még nem rendelkezik államilag finanszírozott OKJ szakmai végzettséggel.

A két éves szakképzésben olyan személy vehet részt, akinek életkora 2018. december 31-ig nem több mint 25 év és még nem rendelkezik államilag finanszírozott OKJ szakmai végzettséggel.

Tovább -->

 

Felnőttoktatás a Jedlikben!

2018 szeptemberi indulás. Ingyenes (államilag támogatott) szakképzés – esti tagozat a következő feltételekkel lehet részt venni...

Tovább -->

kreta feher login

jedlikinfo

Következő események

Kedves Étkezők!

2018. szeptember 1-től érvényes térítési díjak:

Kollégium 100% reggeli+ebéd+vacsora: 897,- Ft.
Kollégium 50% reggeli+ebéd+vacsora: 448,- Ft,

Ebéd 100%: 427,- Ft.
Ebéd 50%: 213,- Ft.

Étlapok -->

Beszedési időpontok:

Hónap Megrendelés Befizetés Pótbefizetés
oktober   szeptember 17. szeptember 24.
november október 1-2-3. október 8. október 15.
december november 5-6-7. november 12. november 19.
január december 3-4-5. december 10. december 17.

Befizetés ideje: 8:30-15:00 óráig

Kérem, hogy pontosan kiszámolt összeget hozzanak magukkal.

ÉTKEZÉS LEMONDÁSA:

Az étkezés lemondására munkanapokon reggel 8:30-ig van lehetőség a következő napra vonatkozóan.

A lemondás napjára vonatkozóan nincs lehetőség az étkezés lemondására.

Kérjük, a lemondott napokra vonatkozó étkezési jegyeket a portán található dobozba bedobni, mert csak így elszámolható a lemondás!

A LEMONDÁS MEGTEHETŐ: 
E-mail: lemondas@gek.hu   Telefon: +3696/510-680

Menza

A 2018-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2022-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,
2023-BAN SZAKMAI VÉGZETTSÉGET SZEREZNEK

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2018. szeptember 24. Hétfő
Gellért, Mercédesz
A Nap kel 06:39-kor,
nyugszik 18:46-kor.
Holnap
Eufrozina, Kende
napja lesz.

A 2017/2018-OS TANÉVBEN
A GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
INTÉZMÉNYEIBEN
INDÍTANI KÍVÁNT
INGYENES 
FELNŐTTOKTATÁSI
SZAKKÉPZÉSEK

Letöltés (.xlxs) -->

 

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.