A+ A A-

Tanárainkról

Horváth István tanár úr, sokak Pista bácsija idézi fel az 1930-as évek Fa- és Fémipari Szakiskoláját.

1928-tól 1931-ig voltam az iskola tanulója. Akkor még hároméves volt a képzés.

Hogyan kerültem az iskolába?

Az 1. sz. polgáriba jártam, az itt volt az iskola mellett (ma Radnóti Miklós Általános Iskola). Az udvaron láttam a fémes diákok szünetbeli játszását. Sok diák ismerősöm volt, így tudtam tőlük, hogy mit tanulnak elméletben és gyakorlatban.

Nyári szünetben mindig elmentem dolgozni, legtöbbször olyan helyet választottam, ahol vasas munkák folytak. Így határoztam el, hogy a fémipariba iratkozom be. Nem bántam meg.

A gépiparista napjai akkor a következő módon alakultak.

  • elmélet 8-12-ig
  • szünet 12-14-ig
  • gyakorlat 14-18-ig.
39 Iskolai kirándulás 1931-ben
40 Futballcsapat az 1960-as években

Szombaton délelőtt is délután is gyakorlat volt. Az órák időtartama 60 perc volt.

Havonta egyszer délutáni önképzőkörön vettünk részt.

Ugyancsak havonta egyszer egy egész napos kirándulás volt menetgyakorlattal.

Szívesen gondolok tanáraimra; Ozora Ferencre, Hanzély Gyulára, Tolnai Bélára és a többiekre.
Hegedüs oktató úr egyik alkalommal egy munkadarab elkészítését akarta bemutatni, de nem sikerült neki. Ekkor azt mondta: így nem szabad csinálni. Ezután bemutatta, hogy kell jól megcsinálni.

Szikora oktató úr gép és mérőműszerek ismertetésénél figyelmeztetett bennünket, hogy mit nem szabad kölcsönadni: pl. órát, gukkert és asszonyt.

Az iskola megfelelt terveimnek, felkészített az életre elméletben és gyakorlatban. Akkori iskolámnak köszönhetem, hogy 17 évi munka után, mint gyakorlati oktató visszakerültem az iskolához.

Szerettem tanítani. Szórakozásom a kerékpározás és a futball volt.

Büszke voltam arra, hogy a fémipariban végeztem. Jedlikre pedig azért voltam büszke, mert a Jedlikről elnevezett iskola tantestületének tagja lehettem.

Generátor alapítvány Jedlik 1%

Generátor Alapítvány 

Adószám: 18535143-1-08

Köszönjük támogatását!

 

Hírek, információk

Érettségi utáni képzések (nappali tagozat)

A Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma felvételt hirdet nappali tagozatos érettségi utáni képzéseire.

Informatikai, vagy gépészet ágazati érettségivel rendelkezők számára meghirdetett szakokon olyan személy vehet részt, akinek az életkora 2018. december 31-ig nem több mint 21 év és még nem rendelkezik államilag finanszírozott OKJ szakmai végzettséggel.

A két éves szakképzésben olyan személy vehet részt, akinek életkora 2018. december 31-ig nem több mint 25 év és még nem rendelkezik államilag finanszírozott OKJ szakmai végzettséggel.

Tovább -->

 

Felnőttoktatás a Jedlikben!

2018 szeptemberi indulás. Ingyenes (államilag támogatott) szakképzés – esti tagozat a következő feltételekkel lehet részt venni...

Tovább -->

kreta feher login

jedlikinfo

Következő események

Kedves Étkezők!

2018. szeptember 1-től érvényes térítési díjak:

Kollégium 100% reggeli+ebéd+vacsora: 897,- Ft.
Kollégium 50% reggeli+ebéd+vacsora: 448,- Ft,

Ebéd 100%: 427,- Ft.
Ebéd 50%: 213,- Ft.

Étlapok -->

Beszedési időpontok:

Hónap Megrendelés Befizetés Pótbefizetés
oktober   szeptember 17. szeptember 24.
november október 1-2-3. október 8. október 15.
december november 5-6-7. november 12. november 19.
január december 3-4-5. december 10. december 17.

Befizetés ideje: 8:30-15:00 óráig

Kérem, hogy pontosan kiszámolt összeget hozzanak magukkal.

ÉTKEZÉS LEMONDÁSA:

Az étkezés lemondására munkanapokon reggel 8:30-ig van lehetőség a következő napra vonatkozóan.

A lemondás napjára vonatkozóan nincs lehetőség az étkezés lemondására.

Kérjük, a lemondott napokra vonatkozó étkezési jegyeket a portán található dobozba bedobni, mert csak így elszámolható a lemondás!

A LEMONDÁS MEGTEHETŐ: 
E-mail: lemondas@gek.hu   Telefon: +3696/510-680

Menza

A 2018-ban beiskolázásra kerülő tanulók
2022-BEN ÉRETTSÉGIZNEK,
2023-BAN SZAKMAI VÉGZETTSÉGET SZEREZNEK

Szükségük lesz-e reál- és humán műveltségre?
Szükségük lesz-e biztonságos továbbtanulási lehetőségre?
Szükségük lesz-e idegen nyelven beszélni?
Szükségük lesz-e használható szakmai ismeretre?
Kell-e majd szakmájukban korszerű eszközöket használni?

Ha a válaszuk IGEN -->
2018. szeptember 25. Kedd
Eufrozina, Kende
A Nap kel 06:40-kor,
nyugszik 18:44-kor.
Holnap
Jusztina, Pál
napja lesz.

A 2017/2018-OS TANÉVBEN
A GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
INTÉZMÉNYEIBEN
INDÍTANI KÍVÁNT
INGYENES 
FELNŐTTOKTATÁSI
SZAKKÉPZÉSEK

Letöltés (.xlxs) -->

 

Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája

Letöltés (.pdf) -->

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.